IT Trend

× Főoldal Hírarchívum Jogi nyilatkozat Adatkezelési tájékoztató Kapcsolat
Menü
A digitális tudás fejlesztése az egyik legnagyobb érték

A digitális tudás fejlesztése az egyik legnagyobb érték

Forrás: Microsoft - 2019. 09. 25. 15:45 - A cikk már elavult információkat tartalmazhat.

Megosztás a Facebook-onMegosztás a LinkedIn-enMegosztás a Twitter-enMegosztás a Google+-on

Gyurós Tibor díjjal ismerték el a HTTP Alapítvány vezetőjét, Sisák Zoltánt.

Az informatikai képzés egyik legmeghatározóbb alakja, Sisák Zoltán nyerte el 2019-ben „Az év digitális nagykövete” címet és az ezzel járó Gyurós Tibor díjat, amelyet minden évben az IVSZ által felkért zsűri ítél oda a digitalizáció éllovasainak. A Microsoft Magyarország gratulál Sisák Zoltánnak, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnökének, aki szervezetével idén tavasszal indította el az 1400 magyar pedagógus digitális tudásának továbbfejlesztésére irányuló programját, a Microsofttal partnerségben. A HTTP Alapítvány sikeresen pályázott a Microsoft ’Digital Skills for Youth’ nemzetközi Cashgrant programjában elérhető anyagi támogatásra, amelyből meg tudják valósítani a kiemelten közérdekű programot, amelynek eredményeképpen a pedagógusok közvetítésével 21 ezer diákot láthatnak el versenyképes tudással. A Microsoft büszke arra, hogy Sisák Zoltán tevékenységét a hazai digitális iparág képviselői is elismerték.

Hirdetés

„A tudás a legjobb befektetés. A naprakész digitális képességek minél szélesebb körű terjesztése a Microsoft Magyarország egyik legfontosabb célja. Gratulálunk Sisák Zoltánnak a Gyurós Tibor díjhoz. Örülünk, hogy a díjért több sikeres, Microsoft technológiákra építő projekt is versenyben volt” – mondta Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezetője.
A digitális tudás fejlesztése az egyik legnagyobb érték
A Gyurós Tibor díjra idén jelölték a MOL Go on Digital projektjét, amely Magyarország egyik legnagyobb nagyvállalati digitális transzformációs folyamata, amely többek között a Microsoft Office365 felhő-megoldásaira épül. A jelöltek között volt a Nemzeti Audovizuális Archívum projektje is, amelyben a magyarországi közszolgálati csatornák és a legnagyobb lefedettségű kereskedelmi televíziók magyar gyártású műsorainak archiválását és kereshetőségét bízták a Microsoft felhő- és mesterséges intelligencia megoldásaira. A jelöltek között volt a Microsoft Innovatív Iskola program is. A Microsoft büszke arra, hogy technológiái révén értékteremtő, a társadalom és a szakma által is elismert projektek valósulnak meg, amelyek hozzájárulnak a magyar gazdaság és kultúra gyarapodásához.

Okoscímkék:

microsoft

oktatás

Hirdetés

Ha tetszett, kövessen minket

Ha tetszett a cikk és az elsők között szeretne értesülni a legújabb hírekről, kérjük kövesse Facebook oldalunkat.

Hirdetés



Hasonló cikkek

Rajtad áll a jövőd! – Hátránnyal indulók lehetősége a technológia

Rajtad áll a jövőd! – Hátránnyal indulók lehetősége a technológia

Hogyan segíthet a technológia egy csapat hátrányos helyzetű fiatal kreatív ötleteinek megvalósításában? Milyen kitörési lehetőséget jelenthet egy fiatal számára a digitalizáció és a technológia?

2019. 11. 06. 17:43

Digitálisan érett munkavállalókat igényel a magyar gazdaság

Digitálisan érett munkavállalókat igényel a magyar gazdaság

Magyarországon a legkisebb a digitális átalakulásra felkészült vállalatok aránya, ugyanakkor a magyar vállalatok a közeli jövőben jóval több digitálisan képzett munkaerőt igényelnek majd, mint a közép-európai cégek – derül ki az IDC és a Microsoft közös kutatásából.

2019. 11. 06. 17:26

Formáld a világot – A digitális világ kreatív fiataljai kerestetnek!

Formáld a világot – A digitális világ kreatív fiataljai kerestetnek!

Robotépítés, digitális művészet, mindennapi problémák megoldása, tehetséggondozás – számtalan területen használhatók a digitális világ vívmányai kreatív módon.

2019. 09. 18. 21:12

Microsoft a Scoolerfest-en

Microsoft a Scoolerfest-en

Szeptember 8-án került megrendezésre az első digitális gyermekfesztivál a Logiscool élmény alapú programozó iskola szervezésében, a Microsoft Magyarország aktív szakmai részvételével.

2019. 09. 15. 20:54

Hirdetés



Idézet

"A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad."

Csukás István

Close button
Oldalunk a jobb felhasználói élmény és a minőségibb szolgáltatás érdekében sütiket (cookie-kat) használ.
A cikkek további olvasásával, illetve ezen ablak bezárásával ezt elfogadja.